Hogy fokozzam a várakozásokat, Brazílián és Argentínán kívül pedig csak két Európán kívüli ország jutott az elődöntőbe 1970 óta, ez a két csapat pedig nem más, mint Dél-Korea 2002-ben és Uruguay 2010-ben. Uruguay a 2010-es Dél-afrikai vébén ugyan bejutott a legjobb négy közé, ott viszont kikapott Hollandiától 3-2-re, majd a bronzmeccset is elveszítette a németek ellen, így a negyedik helyen zárta a küzdelmeket.
CsapatsportokOsztrák jégkorongliga: ismét "nullára" nyert a Fehérvár2022. 04. 20:10Az előző idényben döntős Fehérvár 3-0-ra legyőzte a vendég olasz Asiagót az osztrák jégkorongliga (ICEHL) vasárnapi játéknapján. AmerikaNHL: menetel a Toronto, Marner klubcsúcsbeállítása2022. 01. 07:20A torontói Mitchell Marner klubcsúcsot beállítva sorozatban 18. mérkőzésén szerzett pontot, míg csapata, a Maple Leafs megszakítás nélkül ötödször győzött az észak-amerikai profi … AmerikaNHL: tizenhét gólos meccset nyert a Seattle2022. 11. 30.
A jelenlegi csapat legértékesebb játékosa a Premier League előző szezonjának gólkirály Son Heung, aki maszkban léphet pályára Katarban, ami mellett továbbra is fennál az arcsérülés veszélye, mit még a Bajnokok Ligája-mérkőzésen, Chancel Mbembával történt ütközés során szerzett. Son játéka kulcsfontosságú lehet, hiszen 104 válogatott meccsen 35 gólt szerzett, és kiesése komoly problémát jelentene a csapat számára. Uruguay a 14.
11:29Női kézi El: 500 fős csarnokban játssza dániai meccsét a DVSC (Nemzeti Sport)Nem a saját létesítményében, hanem a várostól 25 kilométerre található Maribóban rendezi meg február 11-én, 16... 07:55Férfi kézi-vb: Chema Rodríguez magyarul szólt a szurkolókhoz – videó (Nemzeti Sport)A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön kezdi meg szereplését a világbajnokságon. A lengyel-svéd... 09]16:50Férfi kézilabda-vb: véglegessé vált a magyar utazó keret (Nemzeti Sport)A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön kezdi meg szereplését a világbajnokságon.
AmerikaNHL: menetel a Seattle2022. 28. 09:00A Seattle Kraken vasárnap sorozatban ötödik sikerét aratta az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). CsapatsportokOsztrák jégkorongliga: egy kapott góllal szenvedett vereséget a Fehérvár2022. 27. 19:40A Hydro Fehérvár AV19 1-0-ra kikapott a vendég HC Bolzanótól az osztrák jégkorongliga (ICEHL) vasárnapi fordulójában. AmerikaNHL: a Vegas kikapott, a Boston nyert2022. 26.
12:19Női Európa-liga: négy magyar csapattal kezdődik a csoportkör (Nemzeti Sport)Az évad első részében selejtezőket játszottak a női kézilabda Európa-ligában, a hétvégén elkezdődnek a... 12:19Női kézi El: négy magyar csapattal kezdődik a csoportkör (Nemzeti Sport)Az évad első részében selejtezőket játszottak a női kézilabda Európa-ligában, a hétvégén elkezdődnek a...
15:55Női kézi BL: Győr–Storhamar élőben az NSO-n! (Nemzeti Sport)A Győri ETO a női Bajnokok Ligájában a norvég Storhamart fogadja – élőben az NSO-n! 15:45Férfi kézi: Magyarország–Szlovénia felkészülési mérkőzés – élőben az NSO-n! (Nemzeti Sport)Január 11-én kezdődik a férfi kézilabda világbajnokság, erre készül a magyar válogatott is. Pár napja Ljutomerban... 12:40Női kézi BL: norvégok ellen készülnek a magyar csapatok (Nemzeti Sport)A Győri Audi ETO KC otthon, az FTC-Rali Cargo Hungaria idegenben küzd meg ellenfelével, egyértelműen a Fradinak lesz...
A lengyel-svéd közös... 14:19Női kézi: a BL-címvédőtől érkezik a Győrbe távozó Odense-edző utódja (Nemzeti Sport)A női kézilabda Bajnokok Ligája címvédőjétől, a Viperstől távozó Ole Gustav Gjekstad veszi át az Odense... 08:36Férfi kézi vb: Egy család lettünk – Chema Rodríguez (Nemzeti Sport)Már csak három nap van hátra és a magyar férfi kézilabda-válogatott megkezdi szereplését a világbajnokságon.
Friss kézilabda hírek, női kézilabda, férfi kézilabda, BLÖsszes friss hír Sporthírek Egyéni sportok Ökölvívás Tenisz Egyéb Csapatsportok Labdarúgás Kézilabda Kosárlabda Vízilabda Technikai sportok Forma 1 MotoGP Rally Téli sportok Autós hírek Motoros hírek Képek, videók Közlekedési hírek iNews hírek Traffipax info Események Eredmények / Sporthírek / Csapatsportok / Kézilabda > << v >> 00:08Javítani mindig lehet – Vincze Szabolcs jegyzete (Nemzeti Sport)[ 2023. 01. 11]22:33Férfi kézi-vb: francia győzelem a torna első mérkőzésén (Nemzeti Sport)Francia győzelemmel kezdődött meg a férfi kézilabda-világbajnokság Katowicében: a legutóbb a negyedik helyen...
Az... 08:36Férfi kézi vb: A szurkolók harcosokat akarnak látni – Chema Rodríguez (Nemzeti Sport)Már csak három nap van hátra és a magyar férfi kézilabda-válogatott megkezdi szereplését a világbajnokságon. 08]23:10Chema Rodríguez: Egy család lettünk; Csillagfényes este az Operaházban (Nemzeti Sport)A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:23:07A közösség erejével – Thury Gábor jegyzete (Nemzeti Sport)19:48Női kézilabda Európa-liga: simán kikapott Franciaországban a Siófok (Nemzeti Sport)30–21-es vereséget szenvedett a Siófok KC a francia Besancon otthonában a női kézilabda Európa-liga csoportkörének...
19:48Férfi kézi: Leimeter Csaba szerint rend lesz a fejekben a vb-re (Nemzeti Sport)Túl van a magyar férfi kézilabda-válogatott a január 11-én kezdődő világbajnokság főpróbáján. A Nagykanizsán... 19:46Női kézi BL: nagy küzdelemben egygólos vereséget szenvedett az FTC (Nemzeti Sport)Végig kiélezett mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett a Ferencváros a Vipers otthonában a női kézilabda BL... 18:29Vereséggel hangolt férfi kéziválogatottunk a világbajnokságra (Sport Géza)Sok volt a labdaeladás, a rossz passz, a pontatlan lövés, így a szlovénok visszavágtak. 17:50Női kézilabda BL: Vipers Kristiansand–Ferencváros élőben az NSO-n! (Nemzeti Sport)Az FTC-Rail Cargo Hungaria a női kézilabda Bajnokok Ligájában a norvég Vipers Kristiansand otthonában szerepel –... 17:43Férfi kézi felk. : három góllal nyert Szlovénia Nagykanizsán (Nemzeti Sport)Január 11-én kezdődik a férfi kézilabda világbajnokság, erre készül a magyar válogatott is, amely pár napja...
a FIFA világranglistáján, míg a dél-koreai csapat a 28. pozíciót foglalja el. További vb program: H csoport, Portugália–Ghána 17:00 G csoport, Brazília–Szerbia 20:00 B csoport, Wales–Irán (péntek) 11:00 A csoport, Katar–Szenegál (péntek) 14:00 A mérkőzést élőben tudjátok követni kábelen és online is, az M4 Sport csatornáján. VB 2022, ötödik nap, h csoport: Elérhetőségek: Direct Now link (előfizetés szükséges): bit. ly/3AFKq4F Vodafone TV: https://tv. vodafone. hu/ M4 Sport link (élő adás): https://m4sport. hu/elo/mtv4live A mérkőzések összefoglalója, amit a lefújást követően itt tudtok megnézni: Svájc–Kamerun összefoglaló (G csoport, 2022 november 24. csütörtök)Belgium–Kanada összefoglaló (F csoport, 2022 november 23., szerda)Spanyolország–Costa Rica összefoglaló (E csoport, 2022.
12:19Férfi kézi-vb: az izlandiak korábbi klasszisa visszaszólt a kapitánynak (Nemzeti Sport)Az izlandi sportsajtó egyre nagyobb nyomást helyez az ország férfi kézilabda-válogatottjára, amely vereséggel... 11:35Férfi kézi: hamarosan újra pályára léphet klubjában Máthé Dominik (Nemzeti Sport)Nagyon várja már, hogy újra játszhasson Máthé Dominik, a Paris Saint-Germain magyar válogatott térdsérülést... 11:35Férfi kézi: hamarosan bemutatkozhat a PSG-ben Máthé Dominik (Nemzeti Sport)Nagyon várja már, hogy újra játszhasson Máthé Dominik, a Paris Saint-Germain magyar válogatott térdsérülést...
A vb dél-koreai felfedezettjével egyeztet az FTC - NB1.hu A Ferencváros együttese a koreai hírek szerint, felvette a kapcsolatot a 18-szoros dél-koreai válogatott játékossal Cso Ku
17:30Női kézi BL: nem fért kétség a Győr győzelméhez (Nemzeti Sport)A Győri ETO a női kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 10. fordulójában 39–26-ra megverte odahaza a norvég... 17:29A végére sima lett, 13 gólos sikert arattak a győri kézis lányok (Sport Géza)A norvég rivális többször is felállt nehéz helyzetből, de a végére elfáradt.
18:27Nagyon nehéz lesz olimpiai kvótát szereznie a férfi kéziválogatottnak (Sport Géza)Kezdődik a férfi világbajnokság, miközben a mezőny fél szemmel már a párizsi olimpiára is figyel. 13:03Férfi kézi-vb: hihetetlen ok miatt cserél szállodát az egyik résztvevő (Nemzeti Sport)Nem volt épp zökkenőmentes a nyitó mérkőzés előtti éjszaka a lengyel, svéd közös rendezésű férfi... 12:41Férfi kézi-vb: a mieink ellen tér vissza a kispadra a portugál kapitány (Nemzeti Sport)A magyar férfi kézilabda-válogatott elleni harmadik fordulós mérkőzésen térhet vissza a kispadra a lengyel, svéd...
19:05Női kézi BL: Korsósék tíz góllal verték a Buducsnosztot, Szikoráék kikaptak (Nemzeti Sport)Fölényes, 39–29-es győzelmet aratott a Korsós Dorinával a soraiban felálló Rapid Bucuresti hazai pályán a... 17:48Női kézi Európa–liga: magabiztosan verte norvég ellenfelét a Mosonmagyaróvár (Nemzeti Sport)Hatgólos győzelmet aratott a Mosonmagyaróvár a női kézilabda Európa-liga csoportkörének első fordulójában – az... 15:26Női kézi Európa-liga: nagy vereségbe szaladt bele a Vác Romániában (Nemzeti Sport)A Vác tízgólos vereséget szenvedett a román Valcea otthonában a női kézilabda Európa-liga csoportkörének első... 07]21:33Női kézi El: micsoda rajt! győzelemmel kezdett a DVSC (Nemzeti Sport)A DVSC Schaeffler 28–27-re legyőzte a dán Nyköbing Falster HB-t a női kézilabda Európa-liga csoportkörének 1....
Magyar Jégkorong Szövetség: MJSZ H-1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Telefon: +36 1 460 6863. Fax: +36 1 460 6864.
[ 2023. 10]15:02Hamarosan bemutatkozhat magyar válogatott sztárja a PSG-ben (Sport Géza)Közel egyéves rehabilitáció után. 14:45Férfi kézilabda: a 137 kilós beállónak összejött a találkozó Shaquille O'Neallel (Nemzeti Sport)A legendás NBA-játékossal, Shaquille O'Neallel találkozott a 2021-es férfi kézilabda-világbajnokság sztárja,... 14:03Hanusz Egon: A Bundesliga megtanított felállni akkor is, ha nem megy a játék (Nemzeti Sport)Az irányító Hanusz Egon másfél évvel ezelőtt igazolt Csurgóról Stuttgartba, és azóta nemcsak a Bundesligában,... 12:41Férfi kézi: nagy bajban a Kielce, többen távozhatnak (Nemzeti Sport)Továbbra sem felhőtlen a hangulat az utóbbi évtized legeredményesebb lengyel kézilabdacsapatánál, a Kielcénél: a... 12:41Férfi kézi: nagy bajban a Kielce, a játékosok január végéig adtak haladékot (Nemzeti Sport)Továbbra sem felhőtlen a hangulat az utóbbi évtized legeredményesebb lengyel kézilabdacsapatánál, a Kielcénél: a...
(((néz<<<))) Szlovénia Magyarország élő közvetítés 5 január Litvánia is a Divízió I/A tagja marad Dél-Korea, Magyarország és Szlovénia mellett, Románia feljut a 2019-es szereplése okán, így
ÉLŐ: Magyarország–Dél-Korea – jégkorong-világbajnokság Itt jársz: Főoldal » Csapatsportok » ÉLŐ: Magyarország–Dél-Korea Címkék: Jégkorong, Élő közvetítés, Divízió I/A
Elon Musk segítségével vágott neki a Hold meghódításának danuri-del-korea-urszonda-hold-spacex-falcon-9- A péntek reggeli dél-koreai élő közvetítés a startról azt mutatta, hogy a "Danuri" -
2018-ban a negyeddöntőben az a francia válogatott búcsúztatta, amelyik végül Moszkvában megnyerte a világbajnoki címet. Uruguay számít a meccs esélyesének. A csapat hatékonyan képes ötvözi olyan veterán támadók, mint Luis Suarez és Edinson Cavani tapasztalatait – mindketten a negyedik világbajnokságon szerepelnek – ígéretes fiatal titánokkal, mint a reálos Federico Valverde. Paulo Bento által irányított Dél-Korea a már említett 2002-ben elér 4. hely után legközelebb 2010-ben tudott továbbjutni a csoportból, ahol éppen Uruguayal találta szembe magát a legjobb 16 között, és a dél-amerikai csapat Suárez duplájával 2-1-re megverte Lee Chung-yongékat.
ÉLŐ: Magyarország–Dél-Korea – jégkorong-világbajnokságCsapatsportokOsztrák jégkorongliga: kikapott Bolzanóban a Fehérvár2022. 12. 18. 18:15A Fehérvár jól kezdett, de végül simán, három góllal kikapott a Bolzano vendégeként vasárnap az osztrák jégkorongligában (ICEHL). CsapatsportokJégkorong: három februári és négy áprilisi ellenfele már biztos a hokiválogatottnak2022. 06. 12:35A májusi elitvilágbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott három februári és négy áprilisi ellenfele vált … AmerikaNHL: véget ért a Boston hazai sikersorozata2022. 08:30Tizennégy győzelem után elszenvedte szezonbeli első hazai vereségét a Boston Bruins az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
TV műsor - Magyar Kézilabda Szövetség M4 Sport. január13. péntek 03:00. MAGYARORSZÁG-DÉL-KOREA Sport1. január15. vasárnap 05:00. NEPTUNES DE NANTES-MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁRI